Pályázatról


VAN BENNÜK/BENNÜNK FANTÁZIA

tájékoztató a Marketing és Média Szociális Szövetkezet által megvalósítandó  TÁMOP 2.4.3.B-2-10/1 sz. „Atipikus foglalkoztatási formák támogatása” c. projektről.

 

 

 

A Szombathelyi Cégbíróság 2010. november 11-én jegyezte be a Marketing és Média Szociális Szövetkezetet, amely vállalkozási céllal jött létre azért, hogy a gazdasági tevékenysége mellett szociális küldetést is teljesítsen, a munkapiacon hátrányos helyzetű embereknek munkalehetőséget teremtsen. 

 

 

2010 nyarán a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt pályázat nagy lehetőséget kínált ahhoz, hogy piacon megjelenni kívánó szociális szövetkezetek, indulásukhoz forrásokhoz jussanak.   

 

 

A PROMO Marketing és Média Szövetkezet ezt a pályázatot elkészítette, benyújtotta, s azon kevesek közé tartozik a nyugat-dunántúli régióban, akik nyertesnek mondhatják magukat. 

 

 

A projekt fizikai megvalósulásának ideje: 2011. szeptember 1. - 2012. augusztus 31-ig. 

 

 

Elnyert támogatás összege: 39. 154.382 Ft.- 

 

 

A projektet 3 tagból álló menedzsment és egy fő szakmai vezető irányítja. 

 

 

A projektben a szövetkezet 10 hónapon keresztül 6 fő, a munkapiacon hátrányos helyzetű ember - tartós munkanélküli, fogyatékos ember - foglalkoztatását vállalta fel, akiket további 2,5 hónapon keresztül a program zárását követően tovább foglalkoztat. 

 

 

A 6 fő célcsoporttag részére a munka mellett képzést, átképzést is  biztosítunk, a szervezetfejlesztés, a média és marketing ismeretek területén, valamint részükre segítő szolgáltatásokat is szervezünk. 

 

 

Mindemellett a projekt a szövetkezet alkalmazottainak és a tulajdonosoknak is képzési lehetőséget kínál. 

 

 

Azt is vállaltuk, hogy a célcsoport bevonásával megkezdjük a vállalkozási tevékenységet, megteremtjük a saját a piacunkat, a város, a település az idegenforgalmi és a nonprofit marketing területeken. Ehhez is jelentős támogatást biztosít a projekt.  

 

 

A program zárásáig nem csak a képzési és foglalkoztatási kötelezettségeknek teszünk eleget, hanem valamennyi célcsoporttagot a szövetkezet tagjává tesszük.  

 

 

 

Vass Szilárd

    elnök